Ügynökség vagy Vágási Feri?

Ügynökség blog fejléc kép

Ügynökség egykor: Egyszer régen, a kilencvenes évek elején a Szomszédok Vágási Ferije megvette otthoni számítógépét és simán volt annyira penge PR-ban, hogy hamarosan dőltek is a megbízásai. Pedig úgy nevezte a programot, hogy „mikroszoft”, és semmiféle ügynökséget nem alkalmazott, csak a lakótelepen mesélt magáról. Ebben az időben még mi sem dolgoztunk, csak sorozatokat néztünk.

Aztán feltámadt a szél, a változás megérkezett.
Nincs is olyan régen stratégiai kommunikáció és PR, mint gondolnánk.
Az első online hirdetés idén lesz 29 éves: egy pici banner, kezdetleges kivitelezéssel, amely máris 44 %-os kattintási eredményt ért el, természetesen hozta magával a láncreakciót. Az ügynökség, amely az egyszerű és nagyszerű „Kattintott már ide az egérrel?” kérdést kitalálta és beletette egy színes kis négyzetbe, ma is prosperál, az USA első tíz legnagyobb vállalata között tartják számon.
Ugye? A jó ötletek nem feltétlenül bonyolultak.

Mi kommunikációs – és PR ügynökség vagyunk, pontosan ismerjük a gondolatmenetet:
Ha kiadom a cégem arculattervezését, kommunikációját, marketingjét, sajtókapcsolatait, akkor vadidegen emberekre bízom az ízlésemet. Ők fogják formálni, magukkal vinni, felhasználni és megfelelő módon érvényesíteni az én világképemet. Igaz. De valahogy úgy érdemes ezt elképzelni, hogy ebben az esetben az ügynökség úgy működik, mint egy gyorsító rakéta, ami a kilövéshez elengedhetetlen. Aztán útközben leválik, és csak figyeli, hogy ez a bizonyos ízlés, mint ragyogó kapszula, meghódítsa a világűrt.
Jól hangzik, igaz?
Valószínűleg igen, mert ugyan nem mi találtuk ki az első bannert és még a tőzsdén sem jegyeznek minket, azonban már jócskán a B oldalunk forog megbízások tekintetében.

Az Ügynökség több száz sikeres projekt büszke elkövetőjeként arra jutott, hogy tudunk, és érdemes is segítenünk az alábbi területeken:

stratégiatervezés

Nos igen, úgy látjuk, az utóbbi két évben különös jelentősége lett a hosszabb távú tervezésnek, szükségesek vésztartalékok konkrét és szellemi tekintetben is, mert olyanokat fordul a világ, hogy azt még Vágási Feri sem értené.

kommunikációs audit

Több szem, többet lát. Az objektív figyelem kiszűrhet olyan apró hibákat a már meglévő kommunikációs anyagokban, amik esetleg kerékkötői a sikernek. Ezt is vállaljuk!

eseménymarketing

Végre kimozdulhatunk, és nem csak online koccinthatunk ügyfeleinkkel. Ezt is érdemes meglovagolni, amíg lehet. Vágási Ferinek teljesen igaza van abban, hogy a szomszédság fontos, egy személyes beszélgetés meghittebb lehet és előbbre vihet, egy kacsintás sokszor új üzletet hozhat.
Hogy ez a bizonyos esemény tényleg felejthetetlen legyen, jövünk és megszervezzük!

márkamenedzsme​nt

a márkát fel kell építeni és a már felépített márka is lehet, hogy korrigálásra szorul, nagyon pontosan kell belőni a márka piaci hatásait. Az erre vonatkozó elemzéseket és kutatásokat jelenti ebben az esetben a munkafolyamat. Csináltunk már ilyet is!

munkáltatói márkaépítés

nem elég megfelelő szakértelemmel bíró csapattal dolgozni, a munkatársakban is erősíteni kell a motivációt, a márka iránti elkötelezettséget, belepottyantani őket a céges kommunikációba, mint a tortán lévő tejszínhab tetejébe a kandírozott cseresznyét. Ez mindkét félnek – munkaadónak és munkavállalónak is – jó, és elengedhetetlen stratégia. Ennek kidolgozásában is profik vagyunk!

vállalati magazin

vannak cégek, amelyekhez eljön a Télapó, vannak, akiknek saját balatoni üdülő jut, és léteznek olyan szerencsés munkahelyi közösségek, ahol még vállalati újság is működik.
Egy olyan fizikailag is megfogható rendszeres nyomát, lenyomatát adva a vállalat életének, ami csapatépítési és belső kommunikációs folyamatokat erősít. A teljes kivitelezést vállaljuk!

sajtó kapcsolatok

az a bizonyos jó hírnév, amit nem csak megszerezni kell, ápolni és reklámozni is fontos. Ha nincs saját kommunikációs csapat és a célcsoportnak, sajtónak szánt híreket, beszámolókat nem tartja karban senki, egy fontos kommunikációs csatorna vész el, amely megfelelő és szakértő kezekben a márkát megerősítő és azt a köztudatban tartó csillagösvény lehet.
Mi végigviszünk rajta!

közösségi média

ez sem volt még Vágási Feri idejében, de mostanra már annyira van, hogy mindannyiunk második élete ezeken a felületeken zajlik. Mára nagykorú lett a Facebook, elmúlt tizennyolc éves és padawanjaival (YouTube, Insta, Tik-Tok, WeChat) most is azon munkálkodik, hogy értő kezekben sikereket hozzon vállalkozások számára. Itt nagyon kell tudni, mert nem elég egy platformon egyféleképpen kommunikálni, a cross-platforms alapú megjelenés esetén össze kell hangolni, hol melyik kommunikációs stratégia az adott célcsoport kedvence. Nehéz világ, nagy falat, de mi megesszük reggelire!

arculati és webdesign tervezés

logó, vállalati arculati kézikönyv, megjelenési arculattervezés? Aha. Az első kép, amit rólunk a potenciális vásárló, vagy elérni kívánt fogyasztó kap? Aha. Akkor nincs mese, ezt is jól kell csinálni, mi több, szépen. Megoldjuk!

Az Ügynökség stratégiai céljai

Pontról pontra, vagy akár egészben is vállaljuk, hogy elkötelezett, aktív, rugalmas segítséget adunk a számodra legfontosabb stratégiai célok eléréséhez.

Azt pedig úgyis érezni fogod, hogy mindeközben még emberi és angyali tulajdonságainkból sem engedünk.

Mi a jó értelemben vagyunk ügynökeid.